A yorki lehet, hogy kicsi de mind ezek ellenére egy igazi bátor, rettenthetetlen és sokszor elég makacs terrier. A jelennel ellentétben régen szegény családokban élt munkakutyaként, míg most inkább a módosabb családoknál találkozhatunk velük. Mindez azért volt, mert régen a földesurak nem engedték, hogy jobbágyik 18- 20 cm-nél nagyobbak legyen ezért erre a célra a yorki volt a legmegfelelőbb kutya. De még egy másik érv is a yorki mellett szólt: Olyan kutyát nem tarthattak anyagi helyzetük miatt a jobbágyak amik legalább egy kis hasznot nem hoztak. A yorki segítségével viszont néha egy kis vad kerülhetett az asztalra. E mellett a városokban sok volt a kártékony rágcsáló. Ezek vadászására is megfelelt a yorki. A yorki kiváló jelzőkutya is így a rablókat sőt a tűzveszélyt is tudták jelezni a gazdájuknak. A mainál kicsit durvább tapintású szőrük annak volt köszönhető, hogy régen sokszor dolgoztatták őket bányákban amik hűvösek, huzatosak voltak, mert jól meg érezték a robbanásveszélyes gázokat. Valamint az időjárás viszontagságainak is ellen kellett állnia. Az XIX. században megkezdték az egyre kisebb egyedek tenyésztését. Az angol kennel klub hivatalosan 1886-ban fogadta el önálló fajtaként a yorkshire terriert. 1880-ban nem sok sikerrel ugyan de meg jelentek az USA-ban az első példányok. De később 1895-ben Angliában és az USA-ban is kitört a yorki láz. Később kezdett el terjedni a gazdagabb családokban is. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjenek milyen jól áll kedvencüknek a masni, cipőcske és a kabát. A régi 6- 8 kg-os kutyák már csak többnyire 3,1 kg-osak.